Author: hadartsznhz

Zuglói Nyári Színház!

Kedves Barátaink, Kedves Színházszerető Közönség!   Örömmel adjuk hírül, hogy ismét megrendezésre kerül a „Színház a Vajdahunyadvárban” című programsorozat. A helyszín idén is a Városliget Vajdahunyadvárának meseszép Károlyi udvara lesz!

Szuper volt!

Köszönjük a dunaújvárosi közönségnek azt az óriási érdeklődést, amely „miatt” mégsem szabadtéren (kicsi volt a hely!), hanem színházteremben „kellett” bemutatnunk az Oscar című vígjátékot július 25-én este! Dunaújvárosban ráadásul ketten

Esélyegyenlőség Világnapja

Esélyegyenlőség Világnapja Esélyegyenlősèg: ahogy mi látjuk és csináljuk Május 5-én ünnepeltük az Esélyegyenlőség Napját az egész világon. Az Európai Unió Alapjogi Chartája fogalmazta meg az unió területén élő emberek jogait,

Budaörs Fesztivál – Hadart

Az idei Budaörs Fesztivált május 7 és 11-e között rendezték meg. A Hadart Művészeti Társulás május 10-én, szombaton lépett itt fel. Standunk-sátrunk 10 órától 16 óráig várta az érdeklődőket. Három darabunk

Színházi Korzó – 2013. szeptember 22., Andrássy út

A Hadart Művészeti Társulás programja a 2013-as Színházi Korzón: Időpont Műsor 10:00-12:30 Találkozás Süsüvel, Kézműves foglalkozások 11:00-11:30 Ágacska dalok 11:30-12:00 Süsü dalok 12:00-12:30 Gyermekdalok 13:30-14:00 Jelnyelvi Gyorstalpaló 14:15-14:45 Közönségtalálkozó 15:00-15:30

Közmédia Napja – 2013. szeptember 7.

SÜSÜ A MILLENÁRISON! A Hadart Művészeti Társulás is részt vesz az MTVA Zrt. által rendezett Közmédia Napján, 2013. szeptember 7-én a Millenáris Parkban! 10:00 órakor láthatja a közönség a Süsü,

A Hadart Művészeti Társulás a Vajdahunyad várban!

FERGETEGES ELŐADÁSOK 2013. AUGUSZTUSÁBAN, A VAJDAHUNYAD VÁR SZABADTÉRI SZÍNPADÁN!   A ZUGLÓI NYÁRI SZÍNHÁZ KERETÉBEN: 2013. augusztus 12. 20:30 – A VÉRSZIPOLY 2013. augusztus 16. 20:30 – A GRÖNHOLM-MÓDSZER 2013.

Piknikezz Süsüvel a Pozsonyi úton!

  A Hadart Művészeti Társulás programja a Pozsonyi Pikniken   Társulatunk legismertebb és egyben legnépszerűbb “tagjával”, SÜSÜVEL találkozhatnak, ha 2013. augusztus 31-én, szombaton kilátogatnak az immár hagyománnyá vált, és az

Süsü-bemutató

Nagy sikerrel mutattuk be Csukás István – Bergendy István: Süsü, a sárkány kalandjai című zenés mesejátékot!!! 2013.04.15.

Keresés az oldalon
Elérhetőség

Telefon: + 36 30 519 4038
Email: info@hadartszinhaz.hu
Székhely/Iroda: 1134 Budapest, Váci út 51/A

Ajánlott videó
Facebook
Hallássérültek Kultúrájáért Alapítvány
Támogatók és Partnerek