Straub Dezső a Vidám Színpad művészeti vezetője, és az Őrületek tornya című előadásunk vendégművésze.
Mindkét társulat amiben Háda Jani és én is játszottunk, valahol egy „elárvult” társulat, mivel annak idején megszűnt mögülünk az anyaszínház. A magunk útján és módján, de visszaküzdöttük magunkat a színházi világba elfogadott színházi csoportosulásként. Úgy gondolom ez mindkettőnk számára egyfajta pozitív bizonyítvány, egy nagy dolog, amit külön is tisztelünk egymásban túl a művészi elismertségen. Személy szerint nagyra becsülöm amit a HADART Színház csinál, és azt a minőséget amihez ragaszkodik a társulat.
Az „Őrületek tornya” egy kedves barátom – Moravetz Levente – általam is ismert darabja és úgy gondoltam, hogy vendégművészként egy jó bemutatkozási lehetőség lesz ebben a csapatban, ahol csupa kedves és rokonszenves művésszel találkozhatok. Főleg olyan fiatalokkal, akikkel a nagy televíziós produkciók megszűnése okán manapság már nem igen találkozik az ember.
Rengeteg színdarabban játszottam már, és rendeztem majdnem ugyan ennyit, főleg vígjátékokat. De ez volt az első, amit át kellett volna gondolnom, hogy merjem-e rendezni a játék mellett. Ugyanis papír, makettek nélkül szinte követhetetlen a virtuóz cselekmény. Viszont vizuálisan, úgy ahogy János végül összerakta, tökéletesen érthető. A darab minden pillanata a félreértések igazi vígjátéka, mely tökéletesen leköti és szórakoztatja a nézőt.
A színpadon mindenképpen azokat a helyzeteket tudom értékelni, amik a félreértések tárgyai. Példának okán – és a poén lelövése nélkül,- amikor a szerepbéli feleségem éppen egy liftben…hogyismondjam „utazik” a szeretőjével, én pedig a földszinten állva próbálom ugyan azt a liftet lehívni, egy felettébb komikus helyzet kerekedik az egészből, miközben az ott lévő úriemberrel – Suhajda Danival – próbáljuk megbeszélni a kialakult szituációt. Dani a liftben folyó szexről beszél, jómagam pedig egy vélt lift-szerelés technikai részleteiről. Ezt a jelenetet persze a közönség is nagy röhögéssel szokta akceptálni. Mert ugye ez tipikusan egy olyan színpadi helyzet, ahol a szereplők tökéletesen félreértik egymást. Mindketten másról beszélünk és az a közönség számára roppant szórakoztató.
Ahogy azt Bodrogi Gyula is mondta annak idején: „Azt szeretem legjobban, amikor a közönség a gondolataitokon nevet”, amikor a színésznek már nem is kell beszélni.
Amikor valami elhangzott, két ember összenéz, a közönség már tudja az igazságot, és látja, hogy a két ember teljesen másra gondol. Az ilyen helyzetekhez kell a „szakember”, aki megtalálja a megfelelő arányokat, hogy mennyi hatásszünetet lehet tartani, mennyit lehet egy dolgon ülni. Nagy öröm, hogy ebben a játékban kiváló színész-partnerekkel dolgozhatok együtt.
Egyebek:
VIDEO: https://youtu.be/lt665CpQztc
INFO: https://hadartszinhaz.hu/oruletek-tornya/
